Nevetve lépdelek az esőben, húzlak magam után. Sűrűn szitkozódsz, átkozod a hirtelen jött nyári vihart. Ruháinkból már facsarni lehet a vizet…
A hófehér házfalak mellett erős kontrasztot alkot a sötétszürke ég. Sűrű esőfüggöny borítja a várost, mindenfelé emberek szaladnak fedezéket keresve. Húznál engem is, de én szeretem az esőt…
- Bolond vagy! – morgod. – Meg fogsz fázni!
Hozzád fordulok. Végigsimítom kékülő ajkaid, majd lábujjhegyre ágaskodom, s megcsókollak…
Egy pillanatig döbbenten állsz, majd átöleled derekam, s visszacsókolsz. Körülöttünk tombol a vihar, szakad az eső, de mi nem törődünk vele.
- Sosem szeretkeztem még esőben! – suttogom füledbe, s te megremegsz. Szemedben csodálkozás és vágy kavarog, majd szó nélkül bólintasz…
A házban csak a tócsák jelzik utunkat. A hátsó kertbe érve egymásnak esünk. Nehezen csúszik a vizes farmer, felbukunk. Forró testem alá simul a hideg, nedves fű. Felszisszenek, de csókod, érintésed kárpótol mindenért…
Öled forrón fogadom magamba, s mindketten felnyögünk. Testünket ostorozzák az esőcseppek, egész kis patak folyik orrodról melleim közé. Vágyunk, szenvedélyünk hajt egyre előre, a beteljesülés felé. Sikolyom belevész a mennydörgésbe…
A forró zuhany alatt újra összefonódunk. Vízcseppeket csókolok orrodról, míg te még az esőtől fázósan meredő mellbimbóimon kergeted őket. Forró szád ismét felkorbácsolja vágyamat…
Ölmeleg köntösbe burkolva fekszem a kanapén, fejem mellkasodon nyugtatom, kezemben forró kakaó. Félrehúzod homlokomból vizes tincseim, s csókot lehelsz rá. Már elállt az eső. Mi pedig szótlanul öleljük egymást a pamlagon, cinkos mosollyal néha összenézve, s halkan csak ennyit mondasz:
- Szeretem az esőt!
