Hosszú hajam szemérmesen takarja súlyos melleim, nyitott tenyerem szeméremdombomon. Úgy állsz előttem, tágra nyílt szemmel, elnyílt, nedves ajkakkal, mint gyermek a karácsonyfa előtt, csodálva szépségét…
Finoman érinted vállam, karom ívét, gömbölyű csípőmet. Ujjad libabőrt varázsol testemre, s sóhajtásra késztet. Érzem halk, szapora légvételeidből, hogy akarod, vágyod ölelésem. Elvonom kezem ölemről, s ingedet bontom. Hűvös tenyerem simul mellkasodra, majd lelöki a vékony anyagot, mely tompa puffanással padlót ér. Magadhoz ölelsz, hegyesedő mellbimbóim nekiszegeződnek testednek. Ajkad ajkamra talál. Hosszan csókolsz; kiélvezel minden pillanatot. Finoman bontom öved, majd pattan a gomb és zizzen a zippzár; nadrágod is földre hull.
Óvatosan az ágyra fektetsz. A félhomályban alig látom arcod, de érzem szád sarkában a halvány, szívemnek oly kedves mosolyt. Végigsimítok arcodon; belecsókolsz tenyerembe, majd újra ajkamra hajolsz…
Gyengéden szeretsz. Testünk egymásba olvadt, a határok már rég összemosódtak. Nyelved apró köröket ír le bimbóimon, újra és újra végigfuttatva a vágy édes bizsergését porcikáimon. Titokizmaimmal szorítom, simítom férfiasságod, jóleső sóhajokat csalva ki belőled. Magamba kulcsollak…
Mikor kéjünk az egekbe robban, s felkiáltunk, megjárjuk a Végtelent egy árva, csillagfényes Pillanatba tömörítve. Levegő után kapkodva szorítjuk egymást, míg dübörgő vérünk zakatol dobhártyánk mögött, s szívünk gyors ritmusa el nem csendesül…
Ölelsz – ölellek, egész éjen át. Visszafogott vágyunk elemi erővel tör fel újra s újra.
Szeretsz – szeretlek, egész éjen át. Úgy, mint eddig soha; mikéntha először, mikéntha utoljára.
Egymás szemében tükröződünk; csavargó, árva koldusok, kik kezében csöppnyi üveggolyóként most ott ragyog az egész Világ…
Vigyázz rá jól! Nem játéknak kaptad… Szívemet nyújtottam át benne…
-Alexa-
