A lány kilépett a kis faházból. Vékony hálóinge lágyan hullámzott a finom éjszakai szellőben. A tó fölött fényesen ragyogott a Hold, s szemben a hegyek, mint alvó óriások, magasodtak a bársonykék ég előtt.
A lány végigsétált a stégen, s a végében megállva kiterjesztett karral beszívta a párás vízillatot. Majd leengedte karjait, s lecsúsztatta magáról a vékony anyagot. Ott állt a rózsaszín holdfényben, világos bőre szinte világított. Egy pillanat, majd fejest ugrott a vízbe. A napmeleg közeg körbeölelte, végigcsókolva minden porcikáját, ő pedig megsimogatta a fényes vízcseppeket. Úszkált, bukfencezett, hancúrozott, mint pajkos delfin, kacagva és sikongatva a szabadság éltető érzésétől.
A férfi a stég szélére ereszkedve figyelte. Néha megborzongott az éjszakai levegőben; ő bizony el sem tudta képzelni, a lány hogy nem fagy meg a vízben. De mikor a lány szinte kirobbant a vízből, s hosszú haját hátravetve nevetett, ő is elmosolyodott. Élvezte önfeledt boldogságát, bolondos jókedvét, szinte gyermeki ártatlan örömét.
A lány észrevette a férfit, s odaúszott hozzá. A stég szélénél felemelkedett, s megcsókolta. A férfi azonnal visszacsókolt. A lány azzal a lendülettel átölelte, s berántotta magával a vízbe. A férfi prüszkölt, a lány nevetett, majd összesimultak. Csókjaik forrósodtak, s a stégen csattant a csuromvíz hálóalsó és a póló. Két vágyódó test olvadt egybe a varázslatos éjszakában, s sóhajaikat messzire vitte a víz. A Hold pirulva nézte szenvedélyes csatájukat, felragyogtatva bőrüket, s ezüst csillogást lopva a lány kék szemébe, ahogy a csúcspontra érve tágra nyitotta, s ajkát az élvezet sikolya hagyta el. A férfi szorosan fogta magához, csípője lökéseivel újabb és újabb gyönyörhangokat csalva ki kedveséből, míg végül egy halk kiáltással ő is kirobbant. Az éjszaka pedig bársonykék szárnyaival jótékonyan takarta be remegő testüket…
- Alexa -
