Sóhajod szívemig hatol, tekintetemmel megsimogatom fejed, szelíden beleborzolok hajadba. Mintha éreznél, fordulsz hátra, tekinteted tekintetembe mélyed. Gerincárkomban végigfut a bizsergés, aléltan hunynám le szemem. De éberré tesz a vágy, hogy két tenyerembe fogjam arcodat, s ajkadra hajoljak; puha szád érinteni vágyom…
Lelkünk összefonódik; felolvadunk a nem-evilági ölelésben. Fogaiddal sebzed fel szám, nyakam vékony bőrét; élvezed, hogy fájdalmat okozol. Körmöm hátadba mélyed, árkokat vájva belé; rubinvörös vércseppek peregnek alá. Élvezettel hallgatom, ahogy feljajdulsz, ölemben fokozódik a vágy…
Felsikoltok, ahogy az asztalra döntesz, s gerincárkomban éled a gyönyör. Karmoljuk, harapjuk, tépjük egymást, miközben egyre feneketlenebb mélységekbe kerget mohó vágyunk. Szörnyeteg-nász…
Feleszmélünk. Hitetlenkedve bámuljuk egymást; még mindig levegő után kapkodunk. Óráknak tűnik a véres egyesülés; másodpercek teltek csak el. Zavarunk mélyül, elfordulunk. Szégyenpír égeti arcunk, mint rosszaságon kapott gyerekekét…
Együtt lépünk a liftbe; zavartan, hangtalan – pedig annyi mindent mondanék! Együtt lépünk ki a kapun; szótlanul indulsz el mellettem. Lopva egymásra nézünk; félve összemosolygunk. Oldódik a görcs a gyomrunk tájékán; nincs mitől tartanunk már. Démonaink megtették, mit mi nem mertünk; hát ne hagyjuk veszni az esélyt! Engedd kérlek, hogy megmutassam, mit rejt a jéghegy a felszín alatt; talán te is utat engedsz a valaha volt gyermeknek, hogy kis szívét kitárva végre békét és boldogságot leljen karjaim között… Engedd hát kérlek, hogy szeresselek…
-Alexa-
