Ajkam ajkadhoz ér, szád megremeg. Először finoman, majd egyre vadabbul csókoljuk, harapjuk egymást, ahogyan vágyunk kerget, űz egyre előre. A pultnak támaszkodunk, ahogyan annakidején. Öled ölemnek feszül, majd finoman alám nyúlsz, s felültetsz a pultra. Lábaim csípőd köré kulcsolom, karjaim nyakad köré. Ujjaid bekúsznak pólóm alá, bőröm libabőrössé varázsolja cirógató érintésed. Egy mozdulattal rántom szét inged, némelyik gomb a padlónak pattan. Felnyögsz, amikor ajkam mellkasodra tapad, s felszisszensz, ahogy mellbimbód finoman fogaim közé veszem. Ujjaim a nadrág dereka alá kíváncsiskodnak, érzem ágyékod finom bőrét. Lefogod kezem, s hanyatt döntesz a pulton. Fölém hajolsz, nyelved köldökömbe siklik, s én felnyögök. Körmeim válladba vájnak. Felcsúsztatod pólóm, ujjaid rátalálnak a csipkén átütő bimbókra. Egy pillanat, s a póló az inged mellet landol a padlón. Majd kattan a kapocs, s lehullik a csipke is. Forró ajkaid felmelegítik mellem hideg bőrét, s megfeszül, szinte már fájdalmasan. Nyelveddel apró köröket rajzolsz, s én újra és újra megfeszülök a vágytól. Ujjad végigsimít ajkamon, s én fogaimmal gyengéden ráfogok. Felszisszensz, majd ülésbe húzol. Kibontod hajam, majd végigsimítasz.
- Szép vagy! – mondod, ahogyan annakidején.
- Részeg vagy! – nevetek fel, ahogyan annakidején.
S repülnek a nadrágok, s a többi ruhadarab is a padlón köt ki… ahogyan annakidején…
Öled forrón ölembe fogadom, összefonódunk. Vérünk dübörög, vágyunk az egekbe csap. Kapaszkodunk egymásba, hallom halk zihálásod, érzem ajkad a nyakamon. Gerincárkomban éled a gyönyör, majd lassan birtokba veszi egész testem minden porcikáját. Kék szemedbe nézek, látom fátyolos tekinteted. Ajkadon rekedt sóhaj kél, s én is érzem a vibrálást ölemben. Lepedőd markolja sóhajom… Csak te mondod így ki a nevem…
- Csókolj! – suttogod, ahogyan annakidején, s összeforrt ajkakkal kilobban tudatunk. Megjárjuk a Végtelent egy Pillanat alatt…
Karodban ér a reggel. Bekapcsol a rádió, s Enya „Only Time”-ja szólal meg szívdobbanás-halkan, ahogyan annakidején. Fölém könyökölsz, megsimogatod arcom, majd gyengéden megcsókolsz.
- Jó reggelt! – suttogod, ahogyan annakidején.
- Jó reggelt! – mormolom, majd macskamód karodba bújok, s te magadhoz ölelsz. Most nincs rohanás, fülbevaló keresgélés, kérés és elutasítás, szomorkás búcsú az ajtóban. Mert most Most van… nem Annakidején…
-Alexa-
