Hunyd le a szemed, kérlek! Gyengéden átfoglak most, karom óvón ölel. Érzem feszült tagjaid, legszívesebben elszöknél. De nem engedlek. Most nem…
Érezd, ahogy ujjaim lágyan cirógatják arcodat, kisimítva a gond-ráncokat homlokodon, felforrósítva halántékod, pajkos gondolatokat lopva agyadba. Érezd, ahogy ajkam arcodhoz ér, majd lélegzetem borzolja füledbe súgva idegeidet. Érezd, testem hogyan kívánja testedet, s lelkem lelkedet. Érezd bőröm borzongását, ahogyan bőrödhöz ér. Érezd, hogyan éled forrón a vágy bennem, s benned is…
Fordulj meg most… Ölelj át, ajkad érintse ajkamat, kezed simítsa arcomat. Érzem remegésed, feszítő vágyad. Hagyd, hogy elsodorjon végre! Ne! Ne nyisd ki a szemed! Maradjon csukva… Nem látni kell… Érezni…
Hagyom, hogy remegő kezed nyugodjon mellemen, félve még az igazi érintést. Hagyom, hogy megpihenj, mielőtt őszintén átadnád magad. Forró ujjaim reszkető bőröd érintik, tenyeremben simogatás lapul, ajkam gyengéden csókol, ne félj…
Felemeled fejed, szemedben félelem, vágy, zavarodottság, tűz iszonyatos egyvelege tükröződik. Ajkad szóra nyílik, de gyengéden elhallgattat egy csók, s végre ledől a gát. Ajkad nyakamon, öled ölemnek feszül, útban vannak a ruhák. Nem bajlódunk a gombokkal, egyszerűen kibújunk az ingből-blúzból. Sóhajod borzolja mellem finom bőrét, s ujjaim már nadrágod derekánál járnak. Csusszan a nadrág, bomlik a szoknya, s kezed felfedezőútra indul testemen. Ívbe feszít a vágy, hogy végre összefonódjak veled, de te elodázod a pillanatot, mert előtte még bejárod legrejtettebb hajlataim, rácsodálkozva mindenre, elidőzve egy-egy helyen, tovább szítva a tüzet, vágyunk tüzét. Bármennyire is nehéz, hagyom, hogy te irányíts, élvezve a régóta várt pillanatot, fohászkodva a folytatásért…
Végül te sem bírod már tovább, s testünk eggyé válik végre. Sóhajunk nyomán örömkönny fakad, s csak ennyit mondok szép szemedbe nézve:
- Isten hozott itthon!
-Alexa-
